#ponthatár 2015

Érettségi-felvételi MTI

Ennyi pont kellett a közszolgálati egyetem legnépszerűbb képzéseihez

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) több alapszakára csak 400 pont feletti eredménnyel lehetett bekerülni. Az NKE mesterképzései közül az idén februárban létrehozott Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar biztonság- és védelempolitikai szakán (MNK) volt a legmagasabb a ponthatár, ahová a 100 pontból 70-et kellett elérni a sikeres felvételihez - közölte az intézmény.

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.